magyar angol német

Tisztelt Pedagógus!


Országunk létének alapfeltétele a biztonság. E széles fogalomkör fontos eleme a védelem, melyben senki nem lehet közömbös, mindenkinek megvan a maga felelőssége, feladata. Kiemelkedően fontos, hogy a magyar ifjúság hazaszeretete gyermekkorban kialakuljon és folyamatosan erősödjön, illetve a védelmi kötelezettségére mindenki megkaphassa a szükséges felkészítést.

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Honvédelmi Minisztérium, Székesfehérvár MJ Város Önkormányzata, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely támogatásával konferenciát szervez, melynek célja, hogy bemutassa és továbbfejlessze a Hazafiság Iskolája elnevezésű pedagógiai módszert. Ahogy a Hazafiság Iskolája program sem öncélú, úgy az azt feldolgozó konferencia sem az, hiszen a hazafias, honvédelmi nevelést a korosztályi sajátosságoknak megfelelő módszerekkel támogató kezdeményezés mintaként szolgálhat másoknak is, illetve mások számára is elérhető. Székesfehérvár MJV Önkormányzata által kezdeményezett és támogatott, a hazafias és honvédelmi nevelést szolgáló tevékenységek áttekintése nem csak a székesfehérvári gyermekek, diákok, iskolai közösségek érdekeit szolgálják, hanem annál sokkal szélesebb körben tehetik hatékonyabbá és eredményesebbé ezt a fontos feladatot. Az, hogy mennyire szélesedhet ez a kör, azt a konferencián résztvevők személye is meghatározza, ezért tartjuk fontosnak és éreznénk megtisztelőnek, ha Ön is részt venne.

A 2017. szeptember 28-án 10 órától, a székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartandó konferenciára tisztelettel várjuk Önt, a téma iránt érdeklődő, a feladatban segíteni szándékozó pedagógusokat.

A konferencia fővédnökei: Dr. Palkovics László EMMI oktatásért felelős államtitkár, Vargha Tamás HM parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes, Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.

A jelentkezését – a létszámkeret meghatározottsága miatt – 2017. szeptember 15-ig tudjuk fogadni a

https://docs.google.com/forms/d/1jB8EeXb0pDUTL6S4_YM8Wj2nnEy78Rv6yqANW_h6BGI/edit

űrlapon, és annak az elfogadását szeptember 23-ig a konferencia pontos programjával visszaigazoljuk.

Rólunk www.htbkszfvar.hu és a www.kempp.hu honlapokon szerezhet bővebb információt.

Szeretettel várom a konferencián!

Székesfehérvár, 2017. augusztus 30.-án.

                                                                  Üdvözlettel:

                                                                                              Dr. Karsai Béla

                                                                                                     elnök